Semmi sem érdekfeszítőbb és izgatóbb, mint a személy. Kutathatjuk az atomok világát, az egész anyag- és élővilágot, a teljes kozmoszt, a végén mégis a személynél lyukadunk ki. Nem megkerülhető sem a halálon innen, sem a halálon túl. Ha meghallom a személy szót, valami belső sejtelem fog el, a valóság titokzatos pulzálása, hogy valahol itt találhatom a valóm valóját, lényem lényegét. Mindez ebben foglalható össze: személy. Nem szorítható filozófiák eszmerendszerébe, sem a mai tudományok tárgykörébe (tőlünk legidegenebb bármi pszichologizálás, önismeret manipuláció, önmegváltó becsapás). A személyt most még nem tudjuk végleg megragadni. Sok közünk van saját magunkhoz, akkor is, ha a befelé haladásnak nem érünk a végére. Ugyanis, ha önmagunkat nem tisztázzuk, ha saját magunkat nem akarjuk tisztán látni, akkor mit keresünk ezen a bolygón, az emberiségnek nevezett közegben? E beszélgetés-gyűjtemény spontán intuíció szüleménye. Alapja mindössze annyi, hogy felidéződött bennem egy korábbi biblikus tanulmányom Rútról, amely a Családunk című újságban jelent meg. Szinte magától adódott, hogy ebből a 2900 évvel ezelőtti történetből kiindulva régi és új ismerőseimet megkérdezzem a személy önazonosságáról. A kérdések alapötletét az alkalmazkodásról egykori kedves pannonhalmi bencés tanárom, Marton József atya adta. Egészen különböző személyiségeket kerestem fel. A beszélgetések igyekeztek befolyásoltságmentesek lenni, hogy a beszélők szabad gondolkodása előtérbe kerüljön. Bármennyire is széles, spontán spektrumot céloztam meg, a kötet nem tud univerzális lenni, pedig szeretne. Megmarad személyes, egyéni, egy-két életsávot átfogó. Ahol az egyes életsávokban létrehozott „ember palántáknak" külön-külön, egyedileg is van értelme, az egyedi, személyenkénti teremtés révén. Létrejönnek, növekednek, ember voltukban kivirágoznak, az adott körülmények között az erények szép gyümölcseit termik, szépségben és harmóniában beteljesednek.
112 oldal, keménytáblás.