|
|
Hozzád kiáltok, Uram! - Juan Arias
|
Juan Arias írásai a zsinat utáni években élénk visszhangot váltottak ki. Újszerű szemléletével, döbbenetes, helyenként a végsőkig sarkított gondolataival hozzájárultak egy új lelkipásztori látásmód meghonosodásához. Új, mégis ősi… Mintha maga a születő kereszténység kérdései merülnének fel az ipari társadalom keretében. Arias úgy véli: a kereszténység nem holt kultusz, hanem igenis van mondanivalója a mai társadalomban, különösen a megvetettek, a kicsinyek, a kisemmizettek számára. Nem csoda, ha egy-egy merész gondolata - akárcsak a kétezer évvel ezelőtti bölcseket - a mai világ képmutatóit, begyepesedett látszatkeresztényeit is megbotránkoztatja.
„A Bibliában az imádság kiáltást jelent. Kiáltás, amely a düh, a fájdalom sikolya, vagy az öröm kifejezése. A Biblia embere nem idegen úrhoz kiált, hanem barátjához: tudja, hogy tegezheti. Kiáltása szeretetből fakad.
Ezzel szemben sok mai keresztény úgy véli, az imádság nem más, mint kérés. Mint ahogyan a szegény ember kér a gazdagtól, a gyönge a hatalmastól, a beteg az orvostól, a bennszülött a varázslótól. Ezek a keresztények nem tekintik Istent barátjuknak, akivel együtt örülhetnek és szenvedhetnek, akivel beszélgethetnek és együtt bosszankodhatnak….”
184 oldal, puhafedeles.
|
|
|
|
|
Összetett keresés